Elszökött a nyelvem. Egyszerűen megunta és elment.
Aztán hamarosan hűségesen jelentkezett: azt mondta, szűkös volt neki bennem. Ő beszélni akart mindenkivel. És igenis, mindenről! Semmit sem akart kihagyni!
Körülutazta a világot, mindenütt járt. (Persze jó egy nyelvnek, nem kell az utazásért fizetni...)
Kis idő múlva különböző csatornákon és a hírekben az én nyelvemet mutatták!
" Egy ismeretlen eredetű nyelv buzdítja a világ különböző országaiban jogai megvédésére a népet"
" Gyógyító hatású beszédet mond a súlyos járvány sújtotta városokban egy ismeretlen nyelv"
"Reményt sugároz mondanivalójával világszerte a hirtelen hírnévvel megáldott nyelv"
"Kiváló vitapartnerre találtak az ismeretlen eredetű nyelv személyében"
Ámulva hallgattam a tévét, olvastam a híreket.
Ez ugyancsak az én nyelvem lenne? Buzdít? Meggyőzőképes? Reményt sugároz?
Óriási büszkeség fogott el. Nyomban tájékoztattam volna őt, hogy milyen nagy örömet okoz idehaza, de mivel épp nem volt nyelvem, ezt nem tudtam megtenni.
Eközben így gondolkoztam: milyen sokra hívatott, nem csodálom, hogy elment! Itthon nem lehetett túl izgalmas neki, meg aztán nem is volt sok dolga egy kis beszélgetésen, felelésen és veszekedésen kívül. Nyilván nagyobb szabadságra vágyott. Nem is tudtam haragudni rá.
Arra, hogy hetek, hónapok vagy évek teltek el szótlanul, nem emlékszem.
Nem gondoltam volna, hogy a nyelvem egyszer kibeszéli magát és hazatér.
Egy nap mégis beállított és folytatta kiruccanása előtti életét. Annyit mondott csak szűkszavúan: hazajöttem.
Én pedig azt mondtam vele, hogy jó.
