Élték, mindannyiunknak természetes, szokványos életüket, míg egy vasárnap hazafelé jövet R. megcsúszott a lépcsőház lábtörlőjén. Ez a korántsem izgalmas történés gyönyörű változásokat hozott életükbe. Mikor az emlegetett R-t két erős karjával talpra segítette B., a lábtörlő alól különös tisztítószer illat szabadult fel. Mivel a katonakiképzéseken már elég sok mindent megéltek, egy ilyen különös dolog sem rettentette meg őket, csettintettek egyet, ahogy jó szokásukhoz illett, és indultak is volna fel az emeletre. Nem tudták, hogyha már megérezték a lidércek illatát, egy csettintés választja csak el őket a végső megismerkedéstől. A harmadik lépcsőfoknál tartottak, amikor 5 halovány lila lényecske jelent meg előttük. A katonák igen bátor embernek születtek, de nem ezért nem visítottak a sosem látott élőlények láttán, hanem mert azok hirtelen ismerőssé és természetessé váltak, már az sem volt furcsa, hogy a harmadik emeletig követik őket. A katonaházaspár tudta, hogy valami jó történt velük, és meglepetés vár rájuk, megérezte a lidércek illatából, hogy szerencse száll rájuk a kis lényecskék segítségével. R-nek és B-nek mindig is vágott az esze, mint a borotva, ezen a jeles vasárnapon sem tévedtek. A lidércek nem voltak bőbeszédűek, és ha szóltak, akkor is hadartak, de azt megértették a katonák, hogy minden vasárnap otthonuk pompában fog úszni, de csakis nekik, ha látogatójuk jön a hétköznapi lakást fogja látni.
R.és B. régi, jó barátaim, ezért örülök,hogy segíthettem nekik. Történt hát, hogy szinte ugyanilyen módon megismerkedtem a lidércekkel, így a Rökk Szilárd utca vasárnaponként nekem is különlegessé vált, és barátaimnak nem kínlódás ezentúl a vasárnapi látogató, sőt, nagy örömükre szolgált, hogy mással is meg tudják osztani lakásuk titkait.
A lépcsőházban kezdődik az egész. A harmadikra libegő visz fel, lassan, hogy útközben a falból letörhessünk egy-egy darabot, hiszen étcsokiból készült. A konyhába lépve kitágul a tér, és egy óriási havas domb tetején állok, a katonák örülnek nekem, de azért a megszokott szigorral mondják, hogy indulás. És észre sem veszem, már a szánkón ülök, és száguldok le a magas dombról. A domb alján elborul a szánkó, én boldogan fetrengek a hóban, és már jönnek is a katonák: hógolyók milliói repkednek a konyhában, de semmit sem törünk össze. Kezdek átfagyni, úgyhogy a kisszobába megyünk, hullanak a színes levelek, egy gesztenyefa alatt állunk. Összeszedjük a szelídgesztenyét, és az őszi kertté változott szobában megsütjük, aztán töklámpásokat gyártunk.A fürdőben most nincs is kád, csak egy hegy, és a katonák úgy sietnek fel rá, hogy alig tudom tartani velük az iramot. A csúcson, a tavaszi fák között, egy barátságos panda köszön nekünk, megkínáljuk a limonádénkból. Én már a nagyszobába vágyakozom, kíváncsi vagyok a lidércek ottani művére. A küszöböt átlépve vagy inkább átúszva, a nyári melegben egy tóban találom magam. A katonákkal versenyt úszunk, aztán megyünk is újra szánkózni.
És ez így megy tovább és tovább..., de nem mesélek többet, mert úgysem hiszitek el.
