Hej, óvoda, óvoda

"Hej, óvoda,

óvoda,

de fényes az ablaka,

de tágas az ajtaja,

de szép tiszta

minden terme,

zsibong a sok

gyerek benne;

olyan, mint egy kacsalábon

forgó, ékes palota.

Hej, óvoda,

óvoda,

de sok gyerek

jár oda:

Katona Anna – egy,

Varga Bence – kettő,

Pór Jutka – három,

Fazekas Marci – négy,

Fazekas Eszter – öt,

Domokos Matyi – hat,

Vas Pista – hét,

Pengő Gyöngyi – nyolc,

Fodor Dávid – kilenc,

Kováts Vicu – tíz,

tíz,

tíz,

tiszta víz,

sok gyerek,

sok cseprő-apró,

ahová indult a boglyos,

lompos,

loncsos

és bozontos,

híres,

neves,

nevezetes,

piszén pisze kölyökmackó."

(Kormos István: Vackor az óvodába érkezik)

Tíz éve ballagtam az óvodából. Az egyetlen intézményből, ahonnan sohasem vágyódtam másikba, és mindig jól éreztem magam. A három óvodai évet sokszor sírtam vissza, és sokáig nem értettem, ha valaki mondta, hogy ő nem szeretett óvodába járni. Most már látom, hogy óriási szerencsém volt a drága óvónénikkel, az óvoda igazgatójával, és a csoportommal is. 

Az óvoda első reggelén nagyon sírtam, aztán egy ideig egyedül játszottam, de hamar barátokat szereztem. Az első évre alig emlékszem, de a Mama szerint már akkor is nagyon szerettem járni, az udvaron néha a Samuval is játszottam. Arra viszont emlékszem, hogy az óvodai farsangok közül csak az elsőre mentem, mert a másik kettőn beteg voltam, és ezt azóta is bánatosan emlegetem..:)

Magára az óvodára részletesen emlékszem, pláne, hogy 8 évig mellette mentem el iskolába menet, és sokszor vissza is látogattam. Rengeteg kisebb dolog is megmaradt bennem, sokkal több talán, mint alsós koromból. Az ágyak, a szőnyeg, a babakonyha, a tükör, a falon lógó hangszerek, amiken Elvira néni gyakran játszott nekünk, a  kis székek és asztalok a wc előtti piros pöttyös függöny, a festések, játékok, az udvar összes szeglete, a szülinapok, amikor mindig mindenkit megünnepeltünk és ajándékot kapott, az hogy az egyik kisfiú sosem bírta elviselni, ha énekelünk vagy valami hangosabb dolog van, az, amikor a Papával reggel versenyeztünk, hogy ki veszi föl előbb a cipőjét, a délutáni alvás, amikor több százig számoltam, hogy végre elaludjak, az amikor az egyik kislány álmában azt a diós verset szavalta, amit aznap tanultunk, a ballagás, amin olyan büszke voltam, a rengeteg önbizalom, amit éreztem, minthogy azt is, hogy a legokosabb vagyok ott, mert ezt sokszor érzékeltették velem, az udvari játékok, amikor a kerítés mellett kérdezgettük a járókelőket, hogy "elnézést, nem látott egy macskát?", mert egyszer láttunk egyet, és egész évben azt kerestük, az, hogy egyszer ott esett ki a fogam, a martonvásári kirándulás a dadusnéninkhez, amit máig is emlegetek mindig, amikor elhalad a vonat Martonvásár mellett, a kakaó, és az, hogy nem értettem miért köszöni meg olyan sok ember nekem, hogy csak én játszom néhány gyerekkel.

Imádtam az óvónéniimet, azt, hogy ők is imádtak, az ovistársaimat, és azt is, hogy nem voltam olyan kritikus és előítéletes, mint most.

Furcsa, hogy ennyi minden megmaradt bennem élesen, és persze még ezernyi kép is és hangulat, pedig már tíz év eltelt! Azt hiszem nem véletlen, hogy sok évig óvónéni akartam lenni.

Érdekes kimondani azt, hogy tíz év, hogy már én is átéltem tíz olyan évet, amire jól emlékszem, és tíz éve már nekem is volt olyan jelentős eseményem, mint az, hogy elballagtam az óvodából.

Azt hiszem, jövőhéten belátogatok.

                                                              Martonvásár

                                                ez már a felújított udvar, de a lovacska a régi

                                                                                :)

                                                                             2001.

                                                                         2002.

                                                                       2003.

                                       2001. február 16.- farsang, elöl táncolok Viki nénivel, fantáziadús
                                                                       Piroska-jelmezben.:)                                    

                                                                       kukk

                                                      ballagásra kapott napló, halacska csoport

                                                             a mi udvarunk by sára barna:)

                                                     10 éves ajándék a könyvespolcomról:)

                                                                 az én jelem!!! :)

                                                           legjobb barátaim..:)

                                                            rólam, nekem az óvónéniktől

És egy bónusz kép Samu óvodai farsangjáról, amikor én még nem is voltam ovis, csak ott doktornősködtem köztük. :)

Amint megláttam ezt az albumban, rögtön a mostani helyzet jutott eszembe. Szóval ezennel ezzel a képpel szeretném megköszönni Samunak (és osztályának) az utóbbi hónapokat.

tisztelettel jelentem

Az, hogy nagyon rég írtam, jót is jelenthet. Ugyanis egészen elfoglalt lettem, így tavasszal.
Gyorsan telnek a hónapok, ez is mutatja, hogy én szeretek elfoglalt lenni, legalábbis normális mértékben.
Könnyebben telik az idő, persze nem mindig mosoly ül a fejemen, de azért jobb így, hogy szerencsésen  közeleg a 10. osztály vége. Ez jó. Nagyon jó. És az is, hogy év végére belenyugodtam az iskolaváltásokba. Azt hiszem ideje volt. Iszonyat rég akarok írni, de most az jutott eszembe, hogy talán azért épp ma írok, ma írom ezt, mert egy éve először voltam a konziban. Rebeka szólóját, és a konzis zenekarokat hallva, először éreztem úgy, hogy a "zenés" éveim tényleg le vannak zárva. Legalábbis egyenlőre. De ez jól esett.
És ha már ilyen kijelentéseket teszek, akkor elmondhatom, hogy 2013. kezd jó lenni. Egész jó, és alig várom első olyan igazi nyaramat, amikor nem fog nyomasztani az, hogy gyakorolnom kéne..A tavasz, igaz későn kezdődött, de programokkal telve,viszonylag vidáman telt, telik. Áprilisban életemben először dolgoztam pénzért, ami nagy élmény volt, de iszonyatosan örülök, hogy még diák vagyok. Viszont a tapasztalatért, és Berlinért abszolút megérte. Még csomó minden fontos történt, de a dolgok feledésbe merülnek sajnos, és nincs mindig kedvem írni.
A téli Budapest-undorom tavasszal rengeteget enyhült, és már kevésbé éreztem bezárva magam, mégis legutóbbi hétvégém óriási feltöltődést hozott. Sajnálom azokat, akik ezt ezredszerre hallják, de: 8 hónap után végre kimozdultam  Pestről!!!!!!! :) Igaz, még nem messzire: az első célpont Horány volt. De pár nap, és már a várva várt Mátra lábainál leszek. Közeledik a nyár, már egy órája május elseje van. Imádom ezt az érzést.
A többi képekben.

Milyen is?

Részletek Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül című könyvéből:

"VITATKOZIK? CINIKUS?
 Viták.
A kamaszt, az ifjút sokszor vádolják azzal, hogy vitatkozik a vita kedvéért. Hogy nem érdekli igazán semmi-hogy nem az igazat, nem az igazságot akarja megtudni-, hanem csak vitatkozni, csak szemtelenkedni akar.
Hogy cinikus.
Hogy nem ismer értékeket.
Hogy nem hisz semmiben.
Hogy mindenben kételkedik.
Hát igen. Az ifjúkorba futó kamaszkornak életkori sajátossága a kétely. A normális kamasz kételkedik. Kételyével vitát provokál- ha van kivel vitatkozni. Ha van olyan ember a környezetében, aki a fenntartás és megalkuvást nélkül szembeviszi a kamasz kételkedésével a maga legszemélyesebb hitvallását. Szinte azt mondhatnám: mindegy, hogy milyen hitet, csak személyes legyen. Az ő hite legyen. AZ ő meggyőződése. 
A kamasz ugyanis azért kételkedik és azért vitatkozik, mert saját hitét keresi.
Ma mondok neki valamit-késhegyre menően vitázik velem.
Holnap pedig esetleg elismétli az én érveimet, mint a sajátját, valaki mással szemben, aki most azt mondja, amit tegnap ő mondott nekem.
Magáért a vitáért vitatkozik-szokták mondani, de ez nem egészen így van.
Ki akarja próbálni az érveket- ki akarja próbálni a hiteket- ki akarja próbálni az embereket.
így érik meg majd önálló gondolkodásra."

"AZ IDEÁL
Hasonlítani valakire, azonosulni valakivel, valakit mint mintát követni, ez neveli a gyereket, ez teszi számára lehetővé azt, hogy később majd valóban önmagává válhasson.Természetes, hogy a kisgyerek szüleit követi, utánozza.
Hozzájuk akar hasonlítani, miközben ugyanakkor el is taszítja újra és újra magától őket- és ez a folyamat már nagyon korán megkezdődik, már két, három éves korban. Belekapaszkodik az anyjába, apjába- de ugyanakkor toporzékol, hogy "egyedül, egyedül!" akar valamit megcsinálni. Persze úgy,  ahogy éppen szüleitől látta. Ez az azonosítás folyamata: beépítem magamba az ő tulajdonságait- és ezt csak úgy tudom megtenni, hogy közel állok hozzá, szeretem, azonosítom magam vele-, de miután elsajátítottam, amit így tanultam, akkor ellököm magam tőle, elkülönítem magam, hogy most már egyedül próbáljam ki: tényleg tudom-e?
És a pszichlógusnak kissé szorongva kell beszámolnia arról, hogy ha kamaszgyereket vizsgál, nagyon gyakran találkozik azzal, amit az ideálképzés zavarának neveznek.
Ami abból fakad, hogy korábban nem volt kihez hasonulni, keveset volt otthon  a szülő, nem volt jelen érzelmileg, nem volt jelen valóságosan, nem engedte közel a gyereket- most pedig, a kamaszkorban hiányzik az ideál, a személy szerint jelenlévő idegen ember, akiért rajongania vagy lelkesedni lehet, akit követni érdemes.
Azért idegen, mert most, a családtól elszakadóban már csak egy idegen nyújthatna érvényes mintát a kamasznak, de ehhez az idegenhez viszont csak akkor tudna igazán hozzákapcsolódni, ha jól és biztosan kapcsolódott volna kisgyerek korában szüleihez."

" A másik oldala pedig az, hogy viszont mi, felnőttek sokszor megrekedünk egy szűkös kamaszkorban, a kamaszoknak abban a zavarosságában, amelyikről Weöres Sándor ezt írja:

Az ember még nem ember,
csak zavarosfejű, veszélyes kamasz.
Az ember akkor lesz ember, 
ha átvilágítja önmagát, 
s a belső világosságból
a külső világba sugarat bocsát.

Én azt hiszem, hogy a kamasz kamaszkorában még éppen valami ilyesmire törekszik.
Hogy átvilágítsa mélyéig önmagát...
Én azt hisze, hogy ebben láthatatlanul és érzékelhetetlenül segítenünk kellene őt-azért láthatatlanul és érzékelhetetlenül, mert csak  így fogadja el a segítséget tőlünk, felnőttektől.
Mellette kellene állnunk, és akkor majd ő is fog segíteni nekünk, hogy könnyebb legyen őt- hazugul, lustán, szemtelenül, szerelmesen, magát emésztően is- elviselni.
Hiszen neki magának is el kell magát viselnie- nemcsak minket-, és ez elég teher a számára.
Elviselni-ezt mondtam szemérmesen.
De tulajdonképen erre gondoltam: szeretni." 

mesék borogatáshoz

Most, hogy egy hete minden nap meglátogat a hőemelkedés nevű kis lényecske, és egészen megállt nálunk az élet, sok mindenen elgondolkozom.
Például eszembe jutott, hogy régen milyen szenvedéssel vészeltem át a lázmérés alatti tíz percet, persze a Mama mindig mesélt közben, de akkor is: szorítani kellett, és várni, várni...
Ma már ezt jobban viselem, igaz, hogy már unom is ezt, az utóbbi napokban rendszeressé vált szokást..
És este, a fotelben ugyanúgy percenként nézem az időt, mint régen, csak napközben megy el a sok tíz perc hamar, valamilyen mozgókép segítségével.
És az, hogy itthon különös az élet, az annak köszönhető, hogy nem igazán folyik. Ez jól is esik, folynak át egymásba a napok, sok fimet nézek, rengeteg cikket olvasok, és az ATV-t is többet bámuljuk este. Nem tudom, hogy előfordult-e már, hogy hétköznap éjfélkor a Mamával ország-városozunk, de gyakrabban kéne ilyet csinálni.
Csak furcsa, hogy a külvilágból nem sok dolog jut el hozzánk, és nyomasztó, hogy majd mennyi tanulni valót kell pótolnom. Máskor, ha beteg vagyok, a Mama, a Samu hozza a híreket a suliból, a világból. Most csak a Papa az, aki időnként élelmiszert és időjárás jelentést hoz kívülről, de ő is főleg itthon van. A többit csak az ablakból látjuk.
A Samu Boszniába utazott, a Papa itthoni lény, a Mama meg eltörte a kislábujját.
Micsoda család? Lehet, hogy tudat alatt sztrájkolunk?

itthoni színek

nincs ihletem, csak képek.
itthon lenni néha jó. de néha rossz. néha ez percenként megváltozik, néha naponként.
hangulat ingadozás. minden ingadozás.
jesszus, csak nem vagyok kamasz?????


                                                         itt megviccelt a tavasz

                                                           itt az"újra együtt lógunk" kép

egyik

                                                             Rebeka, te egy művész vagy..

                                                                Blanki

                                                         homályos, de én nagyon szeretem

                                                                      canonorr

                                                            szerintem is iszonyat jól néz ki!

                                                                  tee

                                                            a Fóka mindig mosolyog

                                                 a Papa nem mindig, de most igen

                                                    falfelirat régről

                                                            a tél is viccelődik

                                                     melegszendvics

                                                        illik a kokárda a kabátomhoz

                                                itthoni színek:

                                                                ráadás :)

amott

A Rökk Szilárd utca tizenötöt vasárnaponként furcsa jelenségek árasztják el. A Vénuszról érkezett lidércek, akik legtöbbünknek láthatatlan, de illatos lények, ellepik a hátsó lépcsőházat, és az emeleti lakások gangjait. Nem könnyű rájuk ismerni, de aki már találkozott eggyel, máskor sem fogja eltéveszteni. Ha a lépcsőházba érve enyhe tisztítószer illatot érzünk, valószínű, hogy rátaláltunk a ritka, messzi földről érkezett lényekre, akik nem sok emberi teremtménnyel kivételeznek. A Rökk Szilárd utcában is csak egy jó szaglószervéről híres katonaházaspár ismerkedett meg velük. És én. A katonák, ezentúl nevezzük őket R-nek és B-nek, szép lakóhelyet építettek fel az idők során, az embereknek kellemest,a  lidérceknek unalmast.

Élték, mindannyiunknak természetes, szokványos életüket, míg egy vasárnap hazafelé jövet R. megcsúszott a lépcsőház lábtörlőjén. Ez a korántsem izgalmas történés gyönyörű változásokat hozott életükbe. Mikor az emlegetett R-t két erős karjával talpra segítette B., a lábtörlő alól különös tisztítószer illat szabadult fel. Mivel a katonakiképzéseken már elég sok mindent megéltek, egy ilyen különös dolog sem rettentette meg őket, csettintettek egyet, ahogy jó szokásukhoz illett, és indultak is volna fel az emeletre. Nem tudták, hogyha már megérezték a lidércek illatát, egy csettintés választja csak el őket a végső megismerkedéstől. A harmadik lépcsőfoknál tartottak, amikor 5 halovány lila lényecske jelent meg előttük. A katonák igen bátor embernek születtek, de nem ezért nem visítottak a sosem látott élőlények láttán, hanem mert azok hirtelen ismerőssé és természetessé váltak, már az sem volt furcsa, hogy a harmadik emeletig követik őket. A katonaházaspár tudta, hogy valami jó történt velük, és meglepetés vár rájuk, megérezte a lidércek illatából, hogy szerencse száll rájuk a kis lényecskék segítségével. R-nek és B-nek mindig is vágott az esze, mint a borotva, ezen a jeles vasárnapon sem tévedtek. A lidércek nem voltak bőbeszédűek, és ha szóltak, akkor is hadartak, de azt megértették a katonák, hogy minden vasárnap otthonuk pompában fog úszni, de csakis nekik, ha látogatójuk jön a hétköznapi lakást fogja látni. 

R.és B. régi, jó barátaim, ezért örülök,hogy segíthettem nekik. Történt hát, hogy szinte ugyanilyen módon megismerkedtem a lidércekkel, így a Rökk Szilárd utca vasárnaponként nekem is különlegessé vált, és barátaimnak nem kínlódás ezentúl a vasárnapi látogató, sőt, nagy örömükre szolgált, hogy mással is meg tudják osztani lakásuk titkait. 

A lépcsőházban kezdődik az egész. A harmadikra libegő visz fel, lassan, hogy útközben a falból letörhessünk egy-egy darabot, hiszen étcsokiból készült. A konyhába lépve kitágul a tér, és egy óriási havas domb tetején állok, a katonák örülnek nekem, de azért a megszokott szigorral mondják, hogy indulás. És észre sem veszem, már a szánkón ülök, és száguldok le a magas dombról. A domb alján elborul a szánkó, én boldogan fetrengek a hóban, és már jönnek is  a katonák: hógolyók milliói repkednek a konyhában, de semmit sem törünk össze. Kezdek átfagyni, úgyhogy a kisszobába megyünk, hullanak a színes levelek, egy gesztenyefa alatt állunk. Összeszedjük a szelídgesztenyét, és az őszi kertté változott szobában megsütjük, aztán töklámpásokat gyártunk.A fürdőben most nincs is kád, csak egy hegy, és a katonák úgy sietnek fel rá, hogy alig tudom tartani velük az iramot. A csúcson, a tavaszi fák között, egy barátságos panda köszön nekünk, megkínáljuk  a limonádénkból. Én már a nagyszobába vágyakozom, kíváncsi vagyok a lidércek ottani művére. A küszöböt átlépve vagy inkább átúszva, a nyári melegben egy tóban találom magam. A katonákkal versenyt úszunk, aztán megyünk is újra szánkózni.  

És ez így megy tovább és tovább..., de nem mesélek többet, mert úgysem hiszitek el.  

Reform

Február a legalkalmasabb hónap mindenki probléma megoldó képességének reformálására.
Ha már nem bírod.
Tanácsok:

 1. Kergess hiú ábrándokat utazásról,váratlanul bekövetkezett szünidőről
 2. Lájkolgass nyár váró fb-állapotokat
 3. Nézz sorozatot éjjel-nappal
 4. Vonulj téli álomba
 5. Ha kicsit süt a nap, hidd azt, hogy már eljött a tavasz
 6. Mondogasd minden héten a Papának, hogy utálod a vasárnapot -ő a családfő, talán egyszer eltörli
 7. Határozd el, hogy a következő évi februárban nem fogsz szenvedni
 8. Ne tanulj
 9. Minden nap állapítsd meg, hogy két perccel később ment le a nap
10. Írj blogot
11. Mondogasd, hogy nyaraaaat akarsz
12. Pukkassz pukkassztgatós zacskót
13. Sztrájkolj a tél ellen
14. Élvezd a havat
15. Tedd hasznossá magad
16.Bámulj ki a fejedből
17. Vásárolj
18. Trappolj gumicsizmában
19. Találkozz minél több élőlénnyel
20. Egyél fagyit hóesésben
21. Rendszerezd a gondolataidat
22. Panaszkodj sokat
23. Beszélj
24. Ülj valaki mellett csöndben
25.Ordíts nagyon fájós torokkal
26.Jöjj rá, hogy ezek mellett is éppúgy szenvedni fogsz a februártól, mint eddig, szóval húzd fel a hétmérföldes csizmád, és lépd át szépen ezt a hónapot

Ha meg van egy kis eszed,  adj tanácsokat! akkor ideadod nekem azt a csizmát!